Internet
January 1, 2003
www.uno.hu/music/artists
A borító megint sokkoló, noha Helnwein képe kiállításokon is látható
A borító megint sokkoló, noha Helnwein képe kiállításokon is látható.( "amikor a pasinak a szemébe megy a villa és ordít"). A lemez nyitása lehengerlő, a Blackout riffje tipikus koncertkezdő, míg a ”Can't Live Without You” zakatolása az énekeltetős nóták közé iratkozik fel. Az album kislemez sikere azonban a ”No One Like You”, mely Amerikában is slágerlistás (ugyanitt a Blackout az év hard rock lemeze!).
A történet Hannoverben kezdődött a hatvanas években, ahol Rudolf Schenker és Klaus Meine is helyi beat és cover zenekarokban játszottak. Ekkor még külön nyomult a két fiatal. Ami érdekes, szüleik teljes támogatását élvezték zenei tevékenységükben. Schenker járt nagyobb sikerrel, egész komoly angol bandák előtt kaptak szerepet a német turnékon. Aztán a katonaság kettétörte a csapat pályafutását, és Rudolf Schenker 1970. szilveszterén azon kapta magát, hogy megalapította a Scorpions-t, kiemelkedő tehetségű öccsével és Klaus Meine-vel együtt, akik ezért a szépreményű Copernicus zenekart hagyták ott. Talán nem bánják így utólag. Az első Scorpions album végül 1972-ben jelent meg Lonesome Crow címmel. Az anyag foszlányaiban sem emlékeztet a későbbi karakterisztikus zenéhez. Pedig a mag már adott. Meine énekel, a két Schenker gitározik (utóbbi szemtelenül fiatalon, tizenhét évesen játszotta fel a lemezt), Lothar Heimberg basszusozik és Wolfgang Dziony dobol. A zene igazi elszállós pszichedelia, nem csoda, hogy később csak a lírai ”In Search of the Peace of Mind” maradt koncertprogramon. Az igazi csúcs a tizenhárom és fél perces címadó szám. Semmi Scorpionsra emlékeztető dallamosság nincs jelen, Meine is csak fátyolosan keresi későbbi védjegyes hangját. Rajongóknak azonban érdekes album, csak nem szabad a későbbiekkel összevetni. A lemezmegjelenés és az azt követő turnézás (UFO, Rory Gallagher és Uriah Heep előzenekaraként) azonban arra mindenféleképp jó volt, hogy a zseniális Michael Schenker-re felfigyeljenek. Nagy megtiszteltetés éri, az angol sztárbanda, az UFO kéri fel vezető gitárosának, amire igent mond, és vele készíti el aztán a csapat legsikeresebb albumait. 1974. a következő lemez éve, kiforróban a csapat és a zene. M. Schenker még dalszerzőként jelen van, megjelenik azonban egy másik stílusadó gitáros, a Hendrix rajongó Ulrich Roth, aki énekel is. Ez az album már sejtetni engedi a későbbi sikereket. Megjelennek a dinamikai váltásokkal tarkított érzelemgazdag számok. Ehhez az is kell, hogy Meine kezdje kihasználni hangadottságát, kristálytiszta magasait. A ritmusszekcióban változás történik, dobokon Jürgen Rosenthal lép be, míg a basszusgitárosi posztot Francis Buchholz bérli ki, utóbbi majd két évtizedre. A Fly to the Rainbow már tele van slágerekkel, a lendületesen nyitó ”Speedy's Coming”, a megkapó beat-es ”This is My Song”, a lírai ”Fly People Fly”, no és a klasszikussá avanzsált címadó tízperces szösszenet. Roth tökéletesen beilleszkedett, dalszerzőként és énekesként is jelen van. Az általa írt és énekelt számok itt és a későbbiekben is jelentősen elütnek a Schenker által szerzett jellegzetes, dallamosabb opusoktól. Hiába, no, Hendrix örökségét nehéz levetkőzni. 1975. mérföldkő az együttes történetében. In Trance című albumuk egyértelmű állásfoglalás a hard rock zene mellett, amit eddig csak kerülgettek. Ezen az albumon jelenik meg először a jellegzetes Scorpions logó és borítón a meglehetősen pikáns fotók első darabja. A produceri székben Dieter Dierks debütál, mellyel egy hosszú kapcsolat kezdődik Herr Dierks és a csapat között. A dobokon a belga Rudy Lenners váltja Rosenthal-t (aki az Eloy-ba távozik.) Ami azonban minden külsőségnél lényegesebb, megjelenik a Scorpions sound, az energikus riffeket lágyan oldó szólógitár (pld. ”Top of the Bill”). Több klasszikus is születik. A címadó dal bevezetésében Meine végérvényesen rátalál gyönyörű hangjára. Igazi koncert rock'n'roll a Robot Man, valamint Roth magánszáma a ”Dark Lady”. Ezek mellett is olyan rajongói gyöngyszemek találhatók, amelyek még nyomaikban emlékeztetnek a békésebb Fly to the Rainbow korszakukra (”Living and Dying”, ”Sun In My Hand”). A lemez már Nyugat-Európában is, de főleg Japánban siker, és megkezdődik Nagy-Britannia bevétele is. (Marquee Club stb.) Nincs pihenés, a "minden évre egy új lemezt" módszer folytatódik. 1976. terméke a Virgin Killer, melynek borítója is vihart kavar. Az eredeti albumon egy nyolc-kilenc éves forma kislány pózol meztelenül. Ennek ellenére az év rocklemeze az NSZK-ban. A lemez bombasztikusan indul, az In Trance leckéjén tanulva újabb Scorpions védjegy nóta nyit, a ”Pictured Life”. Megint a két gitár érzelmi ellenpontozása viszi előre a számot. Az album "A" oldala a könnyebben fogyasztható, újabb rock'n'roll a ”Catch Your Train”, ”Backstage Queen” és a címadó dal, míg lírainak itt az ”In Your Park. A később híressé vált balladák első igazi előfutára. A "B" oldalon Roth éli ki magát szerzőként és énekesként is. (Ekkorra nyilvánvalóvá válik mekkora a különbség Meine és közötte az énekesi poszton.) Itt még találhatók elszállósabb momentumok. A Virgin Killer-rel a csapat bizonyította, hogy az In Trance nem egy véletlenszerűen jó lemez volt. Ez egyébként első aranylemezük, amit - hol máshol, mint - Japánban söpörnek be. A jó szokást nem megtörve a Taken By Force 1977-ben jelenik meg. A csapat utolsó stúdiómunkája Roth-tal, és egyben zeneileg a legkiérleltebb. Rudy Lenners dobosi pályafutása Scorpions szinten véget ér, helyét jó sokáig Hermann Rarebell foglalja el. A nyitó ”Steamrock Fever” aszfalttörő rock'n'roll, míg a ”We'll Burn The Sky” az In Trance-hez mérhető klasszikus, súlyos dinamikai váltásaival. Meine ismét remekel és ezúttal Schenker is társa ebben, csak akusztikus gitáron. Ebbe a hat és fél percbe sikerült belesűríteni a Scorpions első korszakának esszenciáját. Szintén nagy koncertszám lett a ”He's A Woman She's A Man”. Megvan az első igazán nagy ballada is a ”Born To Touch Your Feelings”, a végén mindenféle lágy hangú ázsiai és amerikai hölgyek prózájával kísérve. Hátborzongató a meglehetősen hosszú dal hangulata. Ami miatt még igazán értékes album a Taken By Force, azok a "töltelék" számok. Egyiknek sincs igazán párja az előző vagy későbbi lemezeken, mintha nem is illenének a csapat munkásságába, és mégis. Az "A" oldalt záró ”Riot Of Your Time” sodró akusztikus gitárja vagy a ”Sails Of Charon” keleties hangulata meglehetősen kilóg a tőlük megszokott megoldások közül. A Scorpions első nagy korszakát lezáró lemez a Tokyo Tapes, mely igen keresett darab az élő albumok meglehetősen népes táborában. Természetesen hallani, hogy Japánban milyen népszerűek voltak (ki nem az?), de ami lényegesebb, átjön a lemezen, az a pillanatra meg nem törő lendület, ami élő fellépéseiket jellemzi, és ami miatt a világ egyik legjobb koncertzenekarává nőtték ki magukat. Szerepel a dupla albumon néhány korábban meg nem jelent szám is, mint a nyitó ”All Night Long”, a játékos ”Suspender Love”, olyan rock'n'roll örökzöldek, mint a ”Hound Dog” és a ”Long Tall Sally”. Utóbbiakban Schenker ritmusozása más értelmet ad a leporolt klasszikusoknak. Az album gyöngyszeme a ”Kojo No Tsuki”, melyben Meine japánul próbálkozik a közönség határtalan örömére. A Tokyo Tapes nagyon jó tükre a csapat hetvenes évekbeli pályájának. Sokaknak eddig tartott a Scorpions, másoknak itt kezdődik. A végül 1979-ben megjelent Lovedrive felvételeinek új gitárossal vágott neki a zenekar. Matthias Jabs, egy fiatal hannoveri zenész került Roth megüresedett helyére. Nehéz örökség, bár szó nem volt szó szerinti pótlásról, éppen hogy zenei ellentétek feszültek Roth és a többiek között, amelyek ekkorra már kibékíthetetlennek bizonyultak. Felbukkant azonban Michael Schenker is, erre Jabs-ot nem túl elegánsan kirakták. Aztán kiderült, hogy a kisebbik Schenker nem óhajt olyan vehemensen turnézni mint ők, ezért inkább saját zenekart alapított Michael Schenker Group néven, amivel csak jól járt a közönség. Erre valahogy visszavették Jabs-ot, de a lemezen hallható jó néhány M. Schenker által feljátszott szóló. (Azt már félve írom le, hogy mindezek előtt egy Melody Maker-ben megjelent hirdetésük eredményeként 140 gitárost hallgattak végig.) Az albummal nemcsak kiadót, de stílust is váltottak. Jóval frissebb, agresszívabb lett a zenéjük. Mintha nem is ez a zenekar készítette volna a Taken By Force-t mindössze két évvel azelőtt. Majd fél évtized feszül hangzásban a két lemez között, a Lovedrive előnyére. A borító ismét nem az ízlésesség jegyében fogan (bár az év borítója díjat elnyerik vele!), de jól megjegyezhető ("tudod, amikor a hapi a nő melléről húzza le a rágógumit..."). A zenei anyag lehengerlő, folytatódik az egyenes ívű fejlődési pálya. Ez az album végre már a tengerentúlon is megjelenik, sőt aranylemezzé válik és turnéznak is vele. (Az AC/DC, az Aerosmith és Ted Nugent előzenekaraként.) Van is mit, mind a nyolc szám telitalálat. A ”Loving You Sunday Morning” helyre teszi a hallgatót, hogy mi is várható, majd az ”Another Piece Of Meat” még rátesz egy lapáttal, szinte brutális hozzájuk - és az évszámhoz - képest. (Ugyanilyen durva a ”Can't Get Enough”, ami a másik oldalt nyitja.) Ennek gyökeres ellentéteként megérkezik az első klasszikus ballada, az ”Always Somewhere”, melynek kezdeti akkordbontása ugyan meglehetősen hasonlít a Lynyrd Skynyrd Simple Man-jére, de aztán legalább olyan kaliberű dallá növi ki magát. Szintén itt található a Scorpions egyetlen jól sikerült instrumentális száma a ”Coast To Coast”, amiben Michael Schenker szólózik egy jót. Nagy meglepetés az ”Is There Anybody There?”, mely a Scorpions kirándulása a reggae-be. (Akárcsak a Led Zeppelin D'Yer Maker-je.) Az albumot pedig az a dal zárja, amiről elmondható, hogy ha csak ezt az egy számot írta volna a csapat (konkrétan Schenker és Meine) akkor is beírták volna magukat a műfaj klasszikusai közé. A ”Holiday”-nek ott a helye a műfaj Pantheonjában a ”Stairway To Heaven” és a ”Child In Time” mellett. Megint hat és fél percbe sikerül zenéjük lényegét tömöríteni, feledhetetlenek a hátborzongató a dinamikai váltások! ("Let me take you far away...", Meine önmagának vokálozik, tömör gyönyör!) A Lovedrive éveken keresztül érik be, de azért a csapat 1980-at sem hagyja ki, még mindig Dieter Dierks-szel, az ő stúdiójában készül az Animal Magnetism. Nagyon jól kezdődik, a ”Make It Real” igazi Scorpions-os nyitás. Megint csak a kontraszt, nagyon üt a nyers riff és az édeskésen ráúszó szólógitár között. Jabs végleg bejátssza magát a csapatba. Az anyag mégsem olyan erős, mint elődje, de azért innen is lesznek koncertszámok. A már említett Make It Real-en kívül a furcsa lüktetésű ”The Zoo” kerül be a mindenkori élő programokba. Pedig felépítésében semmi nem indokolja, hogy sláger legyen. A lemez líraija a ”Lady Starlight” kicsit édeskésebb a kelleténél, de ebben a műfajban már nem nagyon tudnak hibázni. Rengeteget turnéznak, aminek sajnos megvan az eredménye: Meine hangszálai teljesen tönkremennek. 1981. a kétségbeesés éve. Megműtik Meine-t, és mindenki aggódik; vajon énekel-e még valaha? Meine ki is akar szállni, hogy ne hátráltassa a zenekart, de ennél erősebb a barátságuk Schenker-rel. A két műtét és a hosszas kezelések megteszik a hatásukat: az énekes hangja erőteljesebb, mint előtte (Rarebell a szünetet kihasználva ez évben szólólemezt jelentet meg Nip In The Bud címmel, különösebb visszhang nélkül.) A csattanós válasz 1982-ben érkezik Blackout címmel. Sokak szerint a csapat legjobb lemeze minden tekintetben. A borító megint sokkoló, noha Helnwein képe kiállításokon is látható.( "amikor a pasinak a szemébe megy a villa és ordít"). A lemez nyitása lehengerlő, a Blackout riffje tipikus koncertkezdő, míg a ”Can't Live Without You” zakatolása az énekeltetős nóták közé iratkozik fel. Az album kislemez sikere azonban a ”No One Like You”, mely Amerikában is slágerlistás (ugyanitt a Blackout az év hard rock lemeze!). Megint csak egy lírai kezdésű dal erősödik fel dinamikailag, ahogy már ez a védjegyükké vált. Az album másik nagy klasszikusa, ha másért nem riff-je okán, a ”Dynamite”, mely koncerteken Schenker igazi őrjöngését hozza. (Mindamellett, hogy Rudolf Schenkert-t sok zenész tartja számon a legjobb ritmusgitárosok között.) A két "furcsa" szám ezúttal a ”China White” és a "hangfalbolondító" ”Arizona”. Zárásként megint sikerül egy igazi gyöngyszemet alkotni: ”When The Smoke Is Going Down”. Nyoma sincs a Lady Starlight hivalkodóságának, igazi csendes merengés a dal. A Scorpions az Egyesült Államokban is lendületbe jön. Ekkor már ők a fő banda, nagyon fut a szekér. A Blackout szám wiesbadeni, 1983-as felvételét véletlenül a Magyar Televízió is leadja, elképesztő a lendület, amit élőben produkálnak, pedig már távol állnak a fiatalságtól, Jabs kivételével. A magyar - azt hiszem egy számot megért - Poptika újságban mélységesen lehúzzák a lemezt, mondván, hogy tiszta epigonok, Meine Rob Halford módjára üvölt (???!!), míg Jabs egy Eddie Van Halen kópia... 1984. nagyon nagy év a hard rock és heavy metal színtéren. Ekkor jelentetik meg korszakos lemezeiket a következők (a teljesség igénye nélkül): Iron Maiden - Powerslave, Judas Priest - Defenders Of The Faith, Metallica - Ride The Lightning, feltűnik a Queensryche, visszatér a Purple, Gillan-nel és Blackmore-ral. És ekkor jelenik meg a Scorpions máig legsikeresebb albuma a Love At First Sting, mellyel végképp a világsztár státuszba emelkednek. Most már nem ők nyitnak Amerikában, hanem ők a nagy stadionok fő attrakciói. Ezt élvezik is a végtelenségig, hiszen ha valamihez nagyon értenek, az a koncertezés. Ennek oka az is, hogy se nem drogoznak, se nem isznak igazán, de rituális szertartásként és meccsként élik meg élő fellépéseiket. (Előtte jógáznak. Csak Rarebell nem érzi át a dolgokat, és jókat röhög a többieken.) Igaz, hogy sok improvizáció nem található az utolsó percig felépített műsoraikban, de csalódni nem lehet bennük. Mindenütt a maximumot hozzák. Egy kis német mentalitás. A Love At First Sting borítója megint csak pikáns ("tetkós pasi a nővel"), de ezúttal igényes is, nemcsak fekete-fehér volta okán. Telitalálat a hangzás, és a lemez abszolút a Scorpions hagyományok szellemében fogant. Ezzel a lemezzel a Scorpions a csúcsra jutott. Olyan rock klasszikusok sorjáznak, mint a ”Rock You Like a Hurricane”, ”Coming Home” (nagy himnusz a rajongókhoz!) és a ”Big City Nights”. Balladaként a ”Still Loving You” szerepel, melynek nem sikerül megbújnia a lemezen, a slágerlistákra is felkerül, sokak figyelmét fordítva a csapat felé. Megérdemelten, mert a nóta nem is igazán a csöpögősebb lassúk közül való. (Franciaországban Beatles-szerű hisztéria keretében majd kétmillió fogy a kislemezből.) Olyan titkos favoritok maradnak meg csak a rajongóknak, mint a ”Crossfire” és az ”I'm Leaving You”. Körbeturnézzák a világot, ők a Rock In Rio sztárvendégei. A nagy sikerű koncertkörútról jelenik meg második dupla élőlemezük World Wide Live címmel. (Sokat nem „ötleteltek” rajta az biztos...) Az anyagon semmi zenei meglepetés, egy árva nóta nem található a '79 előtti korszakból, s hangulatában sem mérhető a Tokyo Tapes-hez. Egy tisztességes live album semmi több, noha nagyon sikeres. 1986-ban aztán végre a magyar közönségnek - elsőként Kelet-Európában! - is alkalma nyílik megtapasztalni hogyan működik a német gőzhenger. Pihenés után érkeznek augusztusban az MTK pályára, hogy bemelegítsenek a németországi Monsters Of Rock fesztiválokra. Amelyeknek természetesen fő attrakciói. (A többiek: Warlock, MSG, Bon Jovi, Ozzy és a Def Leppard.) A budapesti előzenekar a McAuley/Schenker Group nagyon jó kis műsort nyom. Hannover dicsőségei pedig hangról hangra lenyomják a koncertlemez anyagát a tömegnek. Két igazi meglepetés van, egy nóta a készülő új albumról és a közönség állapotát jól tükröző In Trance. A csúcson azonban nem sikerült megkapaszkodni. Az 1988-as Savage Amusement sok szempontból elhibázott album volt. Egyrészt túl sokat szöszmötöltek vele, valami nagyon bombasztikusat akartak, ehelyett egy nagyon kiszámított túlpolírozott album jött ki Dierks papa műhelyéből. Az album is túl lett fényesítve akárcsak a zenészek. A hátsó borítóról egy ijesztő, Bon Jovi és Europe legrosszabb pillanatait – kosztümben - vegyítő csapat néz ránk. Ezt már nem kellett volna... Mai füllel hallgatva egyébként zeneileg igényes az anyag, csak akkor nem ezt várták tőlük. Mellétrafáltak. Ennek ellenére az amerikai és európai slágerlistákon jól szerepeltek a dalok. ”Don't Stop At The Top”, indul - nagyon jól - az album, de az önmaguknak szóló biztatás nem jött be. Az előző korong sikere és a kezdődő orosz fellépések még bőven fenntartották népszerűségüket és sajtóbeli szerepléseiket, de a rajongók már valamit érezhettek. A lemezen szereplő kilenc szám megoszlása kínosan emlékeztet a Blackout óta bevett gyakorlathoz. Mindezek ellenére vannak nagyon jó pillanatai a lemeznek. A ”Rhythm Of Love”-ot szánták kislemeznek, nem durrant akkorát, mert nem volt benne annyi spiritusz, mint a Hurricane-ben. Szépen kimunkált dal lett a ”Walking On The Edge” és a ”Passion Rules The Game”. A ”Believe In Love” viszont nagyon kötelezőnek tűnik, közelébe sem ér a ”When The Smoke”… vagy a Still Loving You bensőséges hangulatának... Ekkor kezdődik orosz (akkor még szovjet) kapcsolatuk. Tíz teltházas koncertet adnak Leningrádban. Ez előkészíti a terepet a következő évi Moscow Music Peace Festival-nak, ahol a Bon Jovi, a Mötley Crüe, a Skid Row, a Cinderella és Ozzy társaságában játszanak. Két év múlva jelenik meg a következő album Crazy World címmel. Tizenöt év után felbomlik az alkotói közösség, megválnak Dieter Dierks producertől és stúdiójától. A lemez egy részét Kaliforniában, a másikat Hollandiában veszik fel. Teljes a váltás koncepcióban is, évek óta először nincs nő a borítón, egy jelképes kulccsal próbálnak egy nyugodtabb világba benyitni. A produceri székben Keith Olsen ül, míg a szövegek kiigazítására az ismert szerzőt Jim Vallance-et kérik fel. A lemez meglehetősen hosszú, a tizenegy dal kicsit sok, nincs bennük ennyi puskapor. Ennek ellenére az egész albumot elviszi Meine(!) egy fütyülgetős ötlete, a ”Winds Of Change”. Moszkvai élményeik hatására írja Klaus a dalt, ami sokaknak egyet jelent a Scorpions-szal. A régi rajongóknak szerencsére nem, de telibe találják a politikai és társadalmi helyzetet, és hatalmas sláger lesz belőle. Több nagyon is amerikai ízű dal szerepel a korongon (”Lust Or Love”, ”Kicks After Six”, ”Hit Between The Eyes”). A Crazy World-öt bemutatják a BS-ben is a fiúk, de a siker meg sem közelíti az 1986-osat. Egy tizennyolc éves kapcsolat szakad meg az 1993-as Face The Heat lemezzel. Francis Buchholz, aki '74 óta csapat tagja volt súlyos adó és pénzügyi manipulációkba keveredik. A helyzetet súlyosbítja, hogy a csapat pénzügyeit is ő intézte nagyon régóta. Helyére Ralph Rieckermann kerül, aki Amerikában élő session-zenész. Rendes taggá azóta sem vált. Az album producere Bruce Fairbairn, a hangzásra nem is lehet panasz, sokszínű a lemez. A nyitó ”Alien Nation” elkeseredetten kemény, a német egyesítéstől sokat vártak, de nagyon sok szennyet is felszínre hozott. Líraikkal bőven megáldott az anyag, és nem is egy kaptafára készültek. Már az első oldalon is melegítenek az ”Under The Same Sun”-nal és a kicsit klisés ”Woman”-nel, az igazi parádé a záró három(!) nóta. A legszebb pillanataikat idézi a ”Lonely Nights”, de különösen a francia refrénű ”Destin” és a súlyos mondanivalójú ”Daddy's Girl”. Ezekkel a dalokkal úgy tűnik, nem akartak megfelelni senkinek. Pont ezért ütnek. A lemez világkörüli turnéjának indítását és nemzetközi sajtótájékoztatóját Budapesten tartják. A BS jó félig telik meg... a fiúk meg adnak egy nagyon jó koncertet, amely során becsempésznek több régi különlegességet is az új számok közé! 1995-ben megválnak egymástól a kiadóval, amit egy nem igazán indokolt koncertlemez pecsétel meg. A Live Bites-ot olyan csemegékkel dobják fel, mint az ”Is There Anybody There?” és az ”In Trance” a régiek közül. Szerepel a Mustang reklám ”Living For Tomorrow” is, ami addig csak egy „lassúszám-válogatáson” jelent meg. Számunkra érdekes, hogy a két addig kiadatlan bónusz stúdió track egyike az Omega Gyöngyhajú lánya, ”White Dove” címmel. Megint valami Wind Of Change szerű békedalnak szánták, a ruandai polgárháború áldozatainak hozzátartozói javára. Ennek ellenére az eredeti hangulata jobb. (Ez persze nem gátolja meg Meine-t és Schenkert abban, hogy ellátogassanak az Omega születésnapi koncertjére, és el is énekeljék a Fekete pillangót.) Folytatódnak a tagcserék, a turné Hermann "The German" Rarebell hattyúdala, aki a többiek bevallása szerint is többet foglalkozott playboy életvitelével és monaco-i vitorlásaival, mint a zenéléssel. Játéka pedig nem igazán tartott lépést a korral. (Utóbbit a második pesti koncertjük nézői is megerősíthetik, ahol Buchholz-cal együtt nevetségessé tették magukat szóló címén.) Helyére egy amerikai dobos (az első ilyen a zenekarban!), a Kingdom Come volt ütőse James Kottak kerül, amolyan állandó kisegítőként. 1996. nagy öröm az ortodox Scorpions rajongóknak. Végre egy stílusirányzatokat figyelmen kívül hagyó lemez, a Pure Instinct. Nem tudom csináltak-e ennyire természetesen lélegző rockos, mégis akusztikus albumot? Egy sikeres lírai befut róla a slágerlistákra is ”You And I” címmel. Már a beköszönő ”Wild Child” is skót dudával operál, ami eddig nem igazán volt (és azóta sem) szokásuk. Végig jó a csuklóból kirázott számokat hallgatni (”Stone In My Shoe”, ”Where The River Flows”). Ezen lemez turnéjával még Bejrútba is eljutnak. Lehet, hogy ez az anyag a sok stressz utáni ellazítást mutatta, az sejthető volt, hogy egy köztes állapotot takar, és nem ez lesz a jövőbeli irány. Akkora váltásra azért senki sem számít, mint ami bekövetkezik ! Szinte a rockzenét is maguk mögött hagyják új albumukon, az Eye To Eye-on. z album producere Peter Wolf, az ő ausztriai stúdiójában készítik a lemezt egy évig. A változás akkora, hogy a rajongók többsége sokkot kap, amikor meghallja a szinte riffek nélküli pop albumot. Loop-ok, groove-ok és szinti hegyek mindenfelé. Ezért kellett ilyen jó dobost igazolni? Egy bugyuta szám bugyuta klipjével próbálkoznak ”To Be Number One” címmel a Lewinsky affér apropójából. Ezzel kár volt kezdeni, mert végképp elvágta sokak felé az utat. Az albumon az első sokkokat kiheverve ugyanis nagyon is jó szerzemények találhatók és Meine is meggyőző, de a többiekre rá sem ismerni. (Még a megrázó szépségű címadó dal is majdnem elsikkad így, ahol Meine elhunyt édesapjához beszél.) Leginkább Peter Wolf producert illeti a bírálat, hogy ezt a zenei körítést álmodta meg ezeknek a számoknak. Az album érdekessége, hogy először szerepel rajta német nyelvű dal, ”Du Bist So Schmutzig” címmel. A másik, hogy a borítóból nyilvánvaló válik, hogy a Scorpions hivatalos magja három személyből áll: Schenker, Meine és Jabs. Csak az ő fényképük szerepel a borítón. 2000. a Hannoveri Expo éve, így a város szülöttei sem maradhatnak tétlenek. Egy 1995. óta dédelgetett terv válik valóra, amikor végre összehozzák a Berlini Filharmonikusokkal közös nagyszabású koncertjüket. Aztán Bécsbe vonulnak stúdióba, hogy az osztrák zenei zseni, a crossover zeneszerző és karmester Christian Kolonits vezényletével rögzítsék a Moment Of Glory című albumukat a komolyzenészekkel. Az album telitalálat, nekik végre sikerült hozzátenni az eredeti szerzeményekhez, és átértelmezni azokat, nemcsak a lassú számok alá beúsztatni a vonósokat. A kategóriájában jobb a lemez, mint az idén Grammy-díjas Metallica és a San Fransisco-i Filharmonikusok anyaga. A címadó dal lett az expo hivatalos himnusza. Az album csúcspontja a Crossfire - He's A Woman... - Dynamite instrumentális értelmezése a filharmonikusok aktív közreműködésével. Sztárvendégek Lyn Liechty, Zucchero és Ray Wilson a Genesisből. Felpöröghettek a fiúk, vagy megtépázott renoméjukat akarják helyre állítani, mert 2001 május 14-én, Acoustica címmel akusztikus koncertlemezük jelent meg, melynek felvételei Lisszabonban készültek 2001. elején. A tizenhat tételt tartalmazó CD-n olyan Scorpions slágerek hallhatók, mint pl. (a) ”The Zoo”, az ”Always Somewhere”, a ”Holiday, a ”Send Me An Angel”, a ”Wind Of Change”, a ”Still Loving You” stb., valamint bónuszként a ”Hurricane 2001” kapott helyet. Az album megjelenésével egyidőben a Lisszabonban rögzített koncertfilm DVD és VHS változatban is napvilágot lát. Bármit is hozzon a távolabbi jövő, azt nem lehet elvitatni a Scorpions-tól, hogy a legismertebb európai rockzenekarrá nőtték ki magukat, akiknek az elmúlt évtizedben társadalmi szerepvállalásuk is jelentősen megnőtt. (Részben németségük okán.) Ami azonban ennél is fontosabb, hogy klasszikus hard rock lemezek sorával stílusteremtőként végérvényesen beírták magukat a rockzene aranykönyvébe. Aktuális Scorpions Biográfia Diszkográfia Hírek Hallgatás Ellenőrizd a tudásod! Kommentárok Szavazás Melyik együttest tartod 2002 legjobbjának (2)? Blue Simply Red Sugababes t.a.T.u. Atomic Kitten Fórum Bon Jovi fórum (4104) Legjobb szórakozóhelyek, legnagyobb bulik (39) Ki a legjobb zenész, Melyik a legjobb együttes? (584) Ganxsta Zolee és Kartel fórum (47) Madonna fórum (16) Van-e esélye magyar együttesnek nemzetközi karrierre? (25) Felkapott sztárok (21) Botrányhősök, botrányok a zenei életben (24) Ákos fórum (46) Írj te is dalszöveget! (66) Link Top 25 Mp3 Sites SonicNet MTV MP3.com iMusic Artist Showcase Rock 'n' Roll Hall of Fame mp3.com Britney Spears Eminem BackStreet boys Keresés: Visszajelzés Impresszum Hirdetés ©2002 Juventus Média Kft. Minden jog fenntartva!




back to the top